Éreztétek már azt, hogy minden nap fáradtra dolgozzátok magatokat, de mégsem végeztek? Hogy mindent megtesztek, de csak rohantok magatok után és nem éritek el azt amit szeretnétek? Én pont ezeket élem most meg.
Nem akarok panaszkodni, baromi szerencsésnek mondhatom magam. 20 évesen van egy csodálatos lakásom Budapest belvárosában és együtt élhetek a barátommal. Nem sok embernek adatik meg mindez ilyen idősen. Iskolába járok, van munkám, vannak csodálatos barátaim. Kell ennél több?
Nekem úgy látszik igen. Mindaz, amiért nagyon szerencsésnek mondom magam, igazán nagy terhet rak a vállamra. De a legnagyobbat én és a maximalizmusom. Nem ismerek olyat, hogy félmunka. Ha valamit nem csináltam meg vagy úgy gondolom, hogy azt jobban is tudnám egész nap azon rágom magam, még aludni is rosszul tudok csak. Mióta felköltöztem Pestre dolgozom, próbálok minél több pénzügyi terhet levenni szüleimről. Most értem el ahhoz a ponthoz, hogy nem tudom koordinálni az iskola-munka-magánélet háromszöget.
Nagyon fontos ez a blog az életemben, úgy érzem ezzel teljesedtem ki, ez az én 'szellemi' munkám. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikről azt látom, hogy tudják hova tartanak, elérik azt amit akarnak és profik abban amit csinálnak. Azt hiszem az írással én is megtaláltam azt, ahova tartok és találtam egy célt, amit el akarok érni! Tudom, hogy egy dolog nagyon hiányzik belőle és az a személyesség, hogy minél több olyan dolgot megosszak Veletek, ami én vagyok.
Ezért szeretnék egy kis szünetet tartani most. Össze akarom rakni magam és az életemet és azt az arcomat megmutatni. Muszáj egy picit lelassítanom és leülnöm átgondolni a dolgokat, mert azt érzem, hogy kezdenek kisiklani a kezeim közül. Nem akarom a blogot is félgőzzel írni, bele akarom rakni szívemet-lelkemet, de ez az amit most nem tudok.
Tudom, hogy baromira kétélű a szüneteltetést, tudom, hogy sokan nem fognak egy-másfél hónapot várni arra, hogy Takács Eszter végre összeszedje magát és gondolatait, de most mást nem tudok tenni. C'est la vie, ahogy a francia közmondás mondja.
Mindenesetre szeretném megköszönni, hogy idáig olvastatok, azt a rengetek pozitívumot, amit like-okban és üzenetekben kaptam Tőletek! Ígérem, nem tűnök el teljesen, igyekezni fogok egy-egy posztot írni ide is! :)
Nem akarok panaszkodni, baromi szerencsésnek mondhatom magam. 20 évesen van egy csodálatos lakásom Budapest belvárosában és együtt élhetek a barátommal. Nem sok embernek adatik meg mindez ilyen idősen. Iskolába járok, van munkám, vannak csodálatos barátaim. Kell ennél több?
Nekem úgy látszik igen. Mindaz, amiért nagyon szerencsésnek mondom magam, igazán nagy terhet rak a vállamra. De a legnagyobbat én és a maximalizmusom. Nem ismerek olyat, hogy félmunka. Ha valamit nem csináltam meg vagy úgy gondolom, hogy azt jobban is tudnám egész nap azon rágom magam, még aludni is rosszul tudok csak. Mióta felköltöztem Pestre dolgozom, próbálok minél több pénzügyi terhet levenni szüleimről. Most értem el ahhoz a ponthoz, hogy nem tudom koordinálni az iskola-munka-magánélet háromszöget.
Nagyon fontos ez a blog az életemben, úgy érzem ezzel teljesedtem ki, ez az én 'szellemi' munkám. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikről azt látom, hogy tudják hova tartanak, elérik azt amit akarnak és profik abban amit csinálnak. Azt hiszem az írással én is megtaláltam azt, ahova tartok és találtam egy célt, amit el akarok érni! Tudom, hogy egy dolog nagyon hiányzik belőle és az a személyesség, hogy minél több olyan dolgot megosszak Veletek, ami én vagyok.
Ezért szeretnék egy kis szünetet tartani most. Össze akarom rakni magam és az életemet és azt az arcomat megmutatni. Muszáj egy picit lelassítanom és leülnöm átgondolni a dolgokat, mert azt érzem, hogy kezdenek kisiklani a kezeim közül. Nem akarom a blogot is félgőzzel írni, bele akarom rakni szívemet-lelkemet, de ez az amit most nem tudok.
Tudom, hogy baromira kétélű a szüneteltetést, tudom, hogy sokan nem fognak egy-másfél hónapot várni arra, hogy Takács Eszter végre összeszedje magát és gondolatait, de most mást nem tudok tenni. C'est la vie, ahogy a francia közmondás mondja.
Mindenesetre szeretném megköszönni, hogy idáig olvastatok, azt a rengetek pozitívumot, amit like-okban és üzenetekben kaptam Tőletek! Ígérem, nem tűnök el teljesen, igyekezni fogok egy-egy posztot írni ide is! :)
eszter
